Ismét a Főtaxi nyerte a Budapest Airport taxis személyszállítási tenderét

Ismét a Főtaxi lett a befutó a Budapest Airport taxis személyszállítási tenderén, így a társaság 2020 decemberétől újabb öt évre lesz a repülőtér-üzemeltető vállalat hivatalos taxis partnere. Az együttműködés 2010-es kezdete óta immár a harmadik egymást követő repülőtéri pályázaton is a Főtaxi ajánlata bizonyult a legjobbnak.

   

Az ország legnagyobb taxis társasága továbbra is kiszámítható, kényelmes és biztonságos repülőtéri transzfert ígér utasainak, és jelentős beruházásokat, így az elektromosautó-töltők számának növelését és az ügyfélkiszolgálás minőségét tovább emelő digitális fejlesztéseket tervez a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren. Az új megállapodás jelentőségét növeli, hogy a vírushelyzet gazdasági hatásaitól különösen sújtott taxisok számára a járvány utáni időszakban a piacon egyedülállóan biztos munkát, jól kalkulálható bevételi forrást jelenthet majd a jelenlegi, illetve a flottához a jövőben csatlakozó Főtaxis sofőröknek.

Újabb öt évvel hosszabbodik meg a Főtaxi és a Budapest Airport 2010-ben elindult partnersége azt követően, hogy harmadszor is a legnagyobb hazai taxiszolgáltató nyerte el a repülőtér-üzemeltető személyszállítási tenderét. A 2020 decemberétől folytatódó együttműködés jelentőségét jól jelzi, hogy 2019-ben mintegy 700.000, az elmúlt 10 év során pedig összesen csaknem hatmillió alkalommal vettek fel utast és tettek meg 120.000.000 kilométert a főtaxis autók a főváros és a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér viszonylatában.

A folytatódó együttműködés keretében a Főtaxi számos fejlesztést tervez a repülőtéren. Az elektromos töltőfejek számát megnégyszerezik, így a tervek szerint egyszerre akár 18 elektromos autó töltésére lesz lehetőség, ezen túlmenően pedig az ügyfelek kiszolgálásának minőségét emelő innovatív, digitális fejlesztéseken is dolgoznak. A töltő-infrastruktúra fejlesztése azért különösen fontos, mert a Főtaxi rendelkezik a hazai taxiszolgáltatók között a legnagyobb elektromosautó-flottával, amely ráadásul – a taxis partnereknek nyújtott kedvezményeknek és ingyenes töltési lehetőségnek köszönhetően – folyamatosan növekszik.

Örülünk, hogy folytathatjuk a szolgáltatás-orientált együttműködésünket a Főtaxival, akik ismét a legjobb ajánlatot tették. A társaság már eddig is bizonyította, hogy modern, megbízható és biztonságos szolgáltatást nyújt az utasoknak, ami a külföldi látogatók elvárásainak is megfelel. A jelentős elektromos autóflotta fontos felajánlás, hiszen a fenntartható és környezetbarát működés kulcsfontosságú fókuszterület a Budapest Airport számára

– mondta Dr. Rolf Schnitzler, a Budapest Airport vezérigazgatója.
Büszkék vagyunk rá, hogy a Budapest Airport ismét bennünket választott. Bár a járványhelyzet miatt a turizmus és különösen a repülőtéri fuvarszám az elmúlt időszakban minimálisra csökkent, bizakodunk, hogy a jövő év második felére az utasforgalom is visszatérhet a megszokott kerékvágásba. Hosszú távon gondolkodunk, ezért különösen fontos, hogy az új megállapodás a vírushelyzet gazdasági hatásaitól sújtott taxis partnereink számára – a piacon egyedülállóan – biztos munkát, jól kalkulálható bevételi forrást jelent majd

– nyilatkozta Reich Ádám, a Főtaxi vezérigazgatója. A szakember úgy véli, ez a siker annak elismerése is, hogy a főváros legnagyobb múltra visszatekintő taxitársasága egyben az egyik leginnovatívabb szereplő is, ahol felkészült, tapasztalt, idegen nyelvet beszélő sofőrök és minőségi járműflotta várja az utasokat.
Az elmúlt évtizedben jól vizsgázott a repülőtérrel közös partnerségi együttműködés, így a repülőtéri utasok immár kiszámítható, kényelmes és biztonságos körülmények között juthatnak be a városba

– tette hozzá a vezérigazgató.

A Főtaxi elektromos autóflotta és kapcsolódó infrastruktúra fejlesztése része annak a 2019-ben elindított, Zöldút elnevezésű komplex fenntarthatósági programnak, amelynek keretében a társaság papírmentessé tette a taxikban használt POS-terminálokat, számottevően mérsékelte irodai papírfelhasználását, illetve évente a flotta még hagyományos üzemanyaggal futó autóinak számával megegyező fa elültetését vállalta. A vállalás első lépéseként idén márciusban 2000 facsemetét telepítettek a MyForest Alapítvány segítségével.