Társadalmi felelősségvállalás

A Főtaxi elkötelezte magát amellett, hogy az ország legrégibb és egyik legnagyobb taxivállalataként gazdasági súlyának és a városi mobilitásban betöltött szerepének megfelelő részt vállaljon társadalmilag kiemelten fontos, környezetünk megóvását célzó kezdeményezésekben. Ennek érdekében 2018-ban indítottuk el Zöldút Programunkat, amely meghatározza és áthatja a társaság mindennapi működését. Az integrált társadalmi felelősségvállalási programunk három pilléren nyugszik:

ELEKTRO­MOBILITÁS

A Főtaxi Magyarország egyik legnagyobb e-taxi állományával rendelkezik. Flottánkban jelenleg is közel 70 darab teljesen karbonsemleges, tisztán elektromos üzemű autó, valamint több mint 200, alacsony károsanyag kibocsátású hibrid gépjármű fut. A Zöldút Program részeként azonban folyamatosan növeljük az elektromos és hibrid autók arányát a flottában.

Meggyőződésünk, hogy az elektromos taxizás elterjedéséhez elengedhetetlen a megfelelő töltőhálózat kiépítése, amelyen évek óra dolgozunk. Célunk, hogy néhány éven belül megnégyszerezzük meglévő e-töltőink számát, hogy minél többen használhassanak elektromos taxit.

Új, kedvező tagdíjmodellt dolgoztunk ki az elektromos autót használó franchise partnereinknek, akik az általunk telepített e-töltőket is korlátlanul vehetik igénybe. Mivel az e-mobilitás a környezeti és gazdasági hatásai miatt a taxis társadalomban is egyre népszerűbb, szakmai tanácsadással segítjük az elektromos autó pályázatokon történő sikeres részvételt azok számára, akik velünk együtt a karbonsemleges jövő mellett tették le voksukat.

   

PAPÍR­FELHASZNÁLÁS CSÖKKENTÉSE

A papírfelhasználásunkat már a program elindításának első évében 30%-kal, a második évben pedig 50%-kal csökkentettük. Minden taxiban lecseréltük a klasszikus bankkártya-leolvasó eszközöket olyan készülékekre, amelyekben már nincs nyomtató, a bizonylatot emailben, vagy sms-ben kapja meg az utas. Nem is gondolná az ember, hogy milyen óriási mennyiségű papírt spórolunk meg ezzel. Emellett autóinkban évek óta papírmentes POS terminálok működnek. 2021-ben taxis partnereink felé bevezettük a digitális elszámoló-központ szolgáltatásunkat és hosszútávon az a célunk, hogy irodáink is teljesen papírmentessé váljanak.

   

FAÜLTETÉS

A programunk talán legjobban szerethető része a faültetés. Ennek keretében vállaltuk, hogy minden évben fát ültetünk a környezetünk védelme, a levegőtisztítás és a fenntartható jövő érdekében. Az első faültetés 2019-ben 2000 facsemete elültetésével sikeresen megvalósult. Tavaly a járvány okozta lezárások miatt sajnos erre nem volt lehetőségünk, de bízunk benne, hogy szakmai partnerünkkel idén tovább folytathatjuk a telepítést.