Tovább bővült a zöld flotta - Már minden harmadik főtaxis autó környezetbarát

Újabb mérföldkőhöz érkezett hazánk egyik legnagyobb taxitársasága: 45 új, tisztán elektromos Kia modellel bővült a Főtaxi járműparkja. Már a teljes flotta harmadát környezetkímélő autók alkotják: több mint 130 elektromos és több mint 250 hibrid taxi várja az utasokat, illetve rendelhető közvetlenül is a Főtaxi mobiltelefonos applikációján keresztül.

A folyamatos e-flotta bővítésének köszönhetően a Főtaxi flottájának már a harmada környezetkímélő. A Főtaxi tisztán elektromos járműparkja az első 19 villanyautó beszerzése óta eltelt mindössze három év alatt több mint a 6-szorosára nőtt. Az applikáción is elérhető elektromos és hibrid autó rendelésnek is köszönhetően ezzel minden harmadik utazás zöld a Főtaxinál.

A sofőröket is ösztönzik az átállásra


A társaság kedvezményes tagdíjjal, illetve bérleti konstrukcióval is ösztönzi a meglévő és leendő taxisofőrjeit a zöld útra térésre. 

„2019-ben az első voltam, aki bérleti szerződést írt alá taxisofőrként egy elektromos autóra a cégnél. Nem csak nekem, de a kollégáimnak is bevált a villanyautózás, hiszen amellett, hogy élmény vezetni és utazni benne, a hagyományos meghajtású kocsikhoz képest jóval alacsonyabbak a fenntartási költségek. A technológia kiforrottságát mutatja, hogy a számos, jócskán 100 ezer kilométernél járó autónk akkumulátora továbbra is kifogástalan állapotban van. Ez is megerősít minket abban, hogy a budapesti taxizás jövőjét a zöld flotta folyamatos bővítésében látjuk” – mondta ifj. Lajsz András, a Főtaxi zöldflotta-fejlesztésért is felelős operatív vezetője.

Évente tízmilliós fuvarszámával a főváros közlekedésének jelentős szereplőjének számító Főtaxi elkötelezett Budapest levegőminőségének javítása és a zajszennyezés csökkentése iránt, ezért a Zöldút Programja keretében többek között tagdíjkedvezménnyel is támogatja a környezetkímélő járműflotta bővülését. A társasághoz három évesnél fiatalabb elektromos vagy hibrid autóval csatlakozó partnerek a normál tagdíj mindössze felét fizetik. Azok, akik nem saját gépkocsival lépnek be, a Főtaxi saját járműparkjából is bérelhetnek elektromos autókat.

A vállalati megrendelők számára is prioritás a zöld közlekedés


A környezetkímélő flotta kialakítása és gyors bővítése találkozik mind az utasok, mind a vállalati partnerek igényeivel. A céges megrendelők számára egyre inkább elsődleges szempont, hogy a szerződő taxiszolgáltató flottája mennyire környezetkímélő. Számos vállalat mobilitási szabályzatában már arra is kitérnek, hogy lehetőleg minél környezettudatosabban oldják meg a kollégák városi útjait.

Az utasok szintén villanyautó-pártiak: egy korábbi főtaxis közvéleménykutatás eredményei rámutattak arra, hogy a közösségi közlekedés fenntarthatóságát a fővárosiak fele az elektromos autók, kerékpárok és rollerek használatának elterjedésében látta. A zöld flotta éppen egy éve, 2021 júniusában érte el azt a méretet, amely már lehetővé tette, hogy a Főtaxi mobilos applikációján is rendelhessenek kifejezetten elektromos vagy hibrid autót, e szolgáltatás sikere pedig azóta is töretlen.  

„Az utóbbi időben annyira beépült a fővárosiak mindennapjaiba a zöld taxizás, hogy míg kezdetben az újdonság és az élmény miatt választották az utasok ezeket az autókat, addigra ma már a környezettudatosság lett az elsődleges szempont. Tapasztalataink azt mutatják, hogy sokan többet is hajlandóak várni, de környezetbarát módon akarnak utazni” – tette hozzá ifj. Lajsz András.

Az elektromosautó-flotta bővítése fontos pillére a Főtaxi 2019-ben indult Zöldút Programjának. Emellett a társaság rendszeres faültetéssel, illetve – a taxis POS-terminálok és online számlázási rendszer – a papírmentes utazással és elektromos töltőhálózat telepítésével is védi a környezetet.