Az applikáció mellett már robotok is segítik a budapesti taxirendelést

Budapest, 2021. november 18. – A hazai taxitársaságok közül elsőként a Főtaxinál érhető el a robotdiszpécser szolgáltatás, amelyet ebben a hónapban vezettek be. Az új informatikai megoldás főként azoknak az utasoknak jelent segítséget, akik csúcsidőszakban szeretnének telefonon taxit rendelni. A fejlesztést megelőző kutatások, majd a több hónapos intenzív tesztidőszak során is elégedettek voltak az utasok a robotdiszpécserrel, amely november elején éles környezetben is jól vizsgázott. Mindez újabb lépést jelent a Főtaxi vállalati működésének modernizálásában: november közepén már az összes taxirendelés több mint 50 százalékát digitális csatornákon, vagyis a népszerű taxirendelő mobil applikáción és a robotdiszpécseren keresztül kezelték.

A Főtaxi mobilapplikációjával nyár óta már közvetlenül rendelhetők környezetkímélő, teljesen elektromos vagy hibrid meghajtású taxik is. Az előzetes várakozásokat felülmúló siker után újabb digitális újítást mutatott be a vállalat: a legnagyobb flottával rendelkező hazai taxitársaság novemberben bevezette a robotdiszpécser szolgáltatását. A fejlesztésnek köszönhetően a Főtaxi utasai taxirendelésüket az ismert telefonszám felhívása után az automatizált rendszer segítségével is leadhatják, így elkerülhető a különösen a csúcsidőszakokra jellemző várakozás. A robotdiszpécser ezért külön telefonszámot is kapott: a Főtaxi csupa 2-esből álló hívószáma mellett az új szolgáltatás a +36 1 422 2253-as közvetlen telefonszámon is elérhető. A rendelésfelvételt segíti, hogy a gépi ügyintéző visszaolvassa a megrendelést, illetve azonnal tájékoztat a megrendelt autó érkezési idejéről is. A Főtaxi taxirendelő applikációjához hasonlóan hamarosan a robotdiszpécseren keresztül is jelezhetők lesznek a speciális igények, például ha kombi, egyterű vagy állatszállításra is alkalmas gépjárműre lenne szükségünk.

A bevezetést széleskörű kutatás[1] és az interaktív válaszadó rendszer utasok segítségével végzett tesztelése előzte meg. Ezek során kifejezetten jól vizsgázott az új szolgáltatás: a tesztelők gyorsnak, hatékonynak és gördülékenynek írták le az új rendszert. Számos más iparág ugyan használ már robotügyintézőt, ám a Főtaxi gépi ügyfélszolgálati megoldása ezekhez képest is kedvezőbb értékelést kapott. A megkérdezettek kétharmada szerint a Főtaxi robotdiszpécsere gyorsan, érthetően kommunikált, az emberi hangot kiválóan megértette, sőt, többek számára még a gép hangja is tetszetősen csengett.

A koronavírus-járvány miatti időszakot számos, jövőbe mutató, innovatív digitális fejlesztés, így a most bevezetett robotdiszpécser szolgáltatás tökéletesítésére fordítottuk
– mondta Tárnai Julianna, a Főtaxi értékesítési vezetője.
A kezdeményezés sikerét és hasznosságát jól mutatja, hogy immár a hozzánk befutó rendelések többségét digitális csatornákon, azaz a megújult mobil applikáción és a robotdiszpécseren keresztül kezeljük. Ezzel jelentős mértékben csökkenthetjük az ügyfélszolgálati rendszerünk leterheltségét, hogy utasaink még gyorsabb és magasabb színvonalú kiszolgálására összpontosíthassunk. Természetesen azok, akik ragaszkodnak az emberi hanghoz, továbbra is választhatják operátorainkat, akik a nap 24 órájában várják a hívásokat.

   

[1] Az NRC 2021 augusztusában 200, 16 év feletti, taxival utazó, Budapesten vagy Budapest vonzáskörzetében élő ember véleményét mérte fel.