Ismét gazdára talált a Dudás Zoltán-díj

Az elmúlt évekhez hasonlóan ezúttal is a Főtaxi sofőrjei döntöttek arról, hogy melyik munkatársuk kapja Az év taxisofőrje díjat. Több mint 1000 taxis szavazata alapján az elismerést Marjai Attila érdemelte ki, Az év munkatársa kitüntetést pedig Holman Károlynak, a társaság bérbeadási vezetőjének ítélte oda a Főtaxi vezetősége.

A hagyományoknak megfelelően a Főtaxi központjában adták át a Dudás Zoltánról, a taxis közösség legendás alakjáról elnevezett Az év taxisofőrje díjat. Az elismerést 2022-ben a főtaxis sofőrök voksai alapján Marjai Attila érdemelte ki, mégpedig az éjszakai taxizásban betöltött kiemelkedő szerepvállalásáért. Az év munkatársa díjat Holman Károlynak, a Főtaxi bérbeadási vezetőjének ítélte oda a társaság menedzsmentje.

Marjai Attila 2014-ben éjszakai fuvarokkal kezdte főtaxis pályafutását, az elmúlt két évben pedig emellett már az éjszakai fuvarszervezői feladatokat is ellátja. E pozíciójában részben ő irányítja a szórakozóhelyeknél azokat az utaskísérőket, akik segítenek a vendégeknek autót találni, illetve tartja a kapcsolatot a bulihelyekkel és a taxis kollégákkal is. Sofőrként az elmúlt nyolc év alatt közel 25 ezer fuvart teljesített, jelenleg egy elektromos meghajtású Kia Niróval dolgozik.

„Attilának szerepe volt abban, hogy 2022-ben 44%-kal több éjszakai fuvart bonyolítsunk le, mint egy évvel korábban” – fogalmazott Reich Ádám, a Főtaxi vezérigazgatója. „Díjazott kollégánk úgy ismeri a budapesti éjszakát, mint a tenyerét, rutinjával pedig örömmel segít a kezdő sofőröknek is.”

Az év munkatársa elismerést kiérdemlő Holman Károly négy évtizede megbízható tagja a Főtaxi csapatának. A szakember a társaság bérbeadási vezetőjeként intézi a taxisok által bérelhető kocsik és a Drive bérautószolgáltatás keretében elérhető járművekkel kapcsolatos koordinációs feladatokat, az autók beszerzésétől kezdve a szervizelésen át a bérlőkkel történő szerződéskötésig, kapcsolattartásig.

„A díj névadója, Dudás Zoltán a taxis közösség nagy szakmai tudással rendelkező mentora volt, akire mindig minden körülmény között lehetett számítani. Károly is pont ilyen kolléga, aki a bérbeadások vezetőjeként szívvel-lélekkel a szakmájának él, munkatársai bármikor bátran fordulhatnak hozzá” – fogalmazott Reich Ádám.

A díjazottaknak szeretettel gratulálunk!