Háromgyermekes édesanya a 2020-as év taxisofőrje

A Főtaxi sofőrjeinek szavazatai alapján Váradi Zsuzsanna kapta meg Az év taxisofőrje díjat. A háromgyermekes édesanya 5 éve taxizik és azt tervezi, hogy még az idén egy környezetkímélő elektromos autóra vált.

  

2020. december 18-án a Főtaxi központjában adták át a Dudás Zoltánról, a taxis közösség legendás alakjáról elnevezett – Az év taxisofőrje díjat, amelyet 2020-ban a taxisok szavazatai alapján Váradi Zsuzsanna érdemelt ki. Az év taxisofőrje öt éve van a szakmában, a Főtaxinál négy éve dolgozik. Szereti a munkával járó függetlenséget, azt hogy taxisként nincs beosztás vagy kötött munkaidő.

Bár sokan gondolják úgy, hogy a taxizás tipikusan férfi foglalkozás, a Főtaxinál nem ritka, hogy nők ülnek a volánnál. Kevesen tudják, de a világon az első női taxisofőr is magyar volt: Frau von Papp 1907-ben, Berlinben vágott bele a bérkocsizásba.

Biztos vagyok benne, hogy ő is olyan rátermett és előremutató gondolkodású hölgy volt, mint Zsuzsa, aki imád vezetni és beszélgetni az utasokkal. Nem véletlen, hogy a taxis-kollégákat is megnyerte, hiszen mindig kész segíteni és ötleteivel, javaslataival segíti a teljes Főtaxi csapat munkáját.

- árulta el Reich Ádám, a Főtaxi vezérigazgatója.
Mivel általában este és éjszaka dolgozom, sokan kíváncsiak arra, hogy nem veszélyes-e éjszaka nőként taxizni. Persze néha előfordulnak problémás utasok, de ezt a diszpécserszolgálat és a kollégák segítségével mindig sikerül megoldani.

– monda el Váradi Zsuzsanna, akinek a párja szintén taxizik, három lánya pedig már felnőtt.

Az év taxisa már túl van 350.000 kilométeren, és azt tervezi, hogy a jelenleg használt hétszemélyes Volkswagen Touranját még az idén lecseréli egy környezetkímélő elektromos autóra. A kiszemelt Kia e-Niróra azért esett a választása, mert akár napi 400 km-t is meg tud tenni, és még az utasok csomagjai is elférnek benne. Ezzel nem csak a környezetet óvja, de az elektromos autókat használókat megillető tagdíjkedvezmény és a reptéren a Főtaxi saját töltőit használva a költségei is csökkennek majd. 

Dudás Zoltánról:

Dudás Zoltán 1977-ben ült először szabadjelzős autó volánjánál, mint másodállású taxis, amikor a Főtaxi „Prielle” garázs aktív tagja lett. 1984-től már főállásban szállította Budapest utazóközönségét, először magántaxisként, majd 1985-től City Taxi égisze alatt.

Utóbbinál 1996-tól a Felügyelő Bizottság Elnöke lett, 1999 és 2001 közt pedig a City Taxi Szövetkezet elnökeként dolgozott. 2002-től az Est Taxi, 2003-tól 2008-ig a BudaTaxi-Tele5Taxi taxi üzletág igazgatójaként kamatoztatta tudását. 2008-ban visszatért a Főtaxihoz, és csatlakozott a BKIK vezetőségéhez, keretes szerkezetet adva karrierjének, hiszen 2018. augusztus 31-én innen ment nyugdíjba. Néhány hónappal később, október 30-án, súlyos betegség következtében, az egész taxis társadalom legnagyobb bánatára, elhunyt.

Szakmai érdemei közé tartozik, hogy már a 2000-es évek elején híve volt a néma címkiadásnak. Aktív támogatója volt a hatósági rögzített tarifának és a 2018-as tarifaemelésnek is. Minden esetben a taxis vállalkozók szakmai és anyagi elismertségének javításán dolgozott.