A valóra vált három kívánság

A Fénytaxi ismét különleges színfoltja volt az adventi időszaknak. A díszbe öltöztetett autó azonban most nem csak az ünnepi hangulatról gondoskodott, hanem a Főtaxinak köszönhetően három szerencsés utas kívánságát is valóra váltotta.

Számos pozitív visszajelzéssel és sok mosollyal ajándékozták meg az utasok a Fénytaxi Mikulás ruhába öltözött sofőrjét idén decemberben is. A szerencsés utasok most azonban nemcsak kipróbálhatták a karácsonyi fényekkel feldíszített elektromos Teslát, hanem kívánhattak is valamit. A legizgalmasabb utazásokat felvettük és a Főtaxi közösségi médiafelületén meg is osztottuk.

A beérkezett kérések közül nem volt könnyű választani, ezért végül nem is egy, hanem rögtön három kívánság vált valóra. Így még karácsony előtt gazdára talált egy könyvutalvány, egy koncertjegy és egy ingyen fuvar. A résztvevők nagy örömére az ajándékozásból azonban azok sem maradtak ki, akik nem kerültek a nyertesek közé, hiszen minden olyan utas, aki a Fénytaxiban 2022-ben kívánt valamit, egy ingyenes taxiúttal lett gazdagabb.

 

A Fénytaxi az idei évben búcsúzik, de szinte biztosra ígérjük: jövőre visszatér! Addig is a Főtaxi egyre bővülő elektromos flottája továbbra is rendelkezésre áll, mely közvetlenül is rendelhető a társaság mobiltelefonos applikációján keresztül. Így akár az ünnepi időszak alatt vagy 2023-ban is találkozhatnak azzal, a már égők nélküli Teslával, mely nemrég a Fénytaxi szerepét is magára vállalta.