A szervezők arra kérik a kilátogatókat, hogy előre tervezzék meg az utazásukat: válasszanak olyan közlekedési megoldást, amely kevésbé terheli meg a közúti forgalmat és környezettudatos. És ha ez még kényelmes és kiszámítható is, az csak hab a tortán, teszi hozzá a Főtaxi.
A Hungaroring hivatalos taxipartnere a Főtaxi a Magyar Nagydíj ideje alatt. A társaság járművei a versenyhétvégén dedikált VIP-sávon haladhatnak az M3-as autópályán, így jelentősen csökkenthető a menetidő. Az utazás a Főtaxi applikációjában vagy telefonon is megrendelhető, a visszaúthoz pedig a helyszíni taxiponton hostess csapat és utaskísérők segítik a tájékozódást és a gyors beszállást.
Miért éri meg a Főtaxit választani?
Dr. Károlyi Roland, a Főtaxi vezérigazgatója hozzátette: „Nagy büszkeség számunkra, hogy három éve a Formula 1 Magyar Nagydíj hivatalos taxispartnereként lehetünk jelen ezen a kiemelkedő jelentőségű eseményen. Arra törekszünk, hogy magas színvonalú szolgáltatással és kiemelt figyelemmel járuljunk hozzá a szurkolók élményéhez, már az utazás első pillanatától kezdve.”
Fontos tudni a díjszabásról
A budapesti közigazgatási határon belül egységes, hatóságilag szabályozott tarifa érvényes. Mivel a Hungaroring a városhatártól mindössze 8 kilométerre található, az utazás a lakossági szurkolók számára is végig rendkívül kedvező, átlátható és könnyen tervezhető költséget jelent.
A Főtaxi a szerződött üzleti partnereit a teljes útvonalon a Főtaxi a szerződött üzleti partnerei részére a mogyoródi szakaszra is a budapesti tarifát alkalmazza a versenyhétvégén.
Fenntartható közlekedés a Formula 1 jegyében
A modern mobilitás ma már nemcsak gyors, hanem környezetbarát is lehet. A Főtaxi Zöldút Programja keretében folyamatosan fejleszti e-flottáját, így a szurkolók nemcsak prémium kényelemben, hanem emissziómentesen is utazhatnak. A fenntartható élmény ráadásul egyetlen gombnyomással elérhető: az applikációban az utasok közvetlenül, külön opcióként is kiválaszthatják a környezetkímélő járműveket. A vállalat célja, hogy Magyarország legrangosabb nemzetközi autós eseményén a mobilitás a legmagasabb szintű kényelmet és a jövőbe mutató zöld technológiát egyszerre biztosítsa a kilátogatók számára.
Egy kattintás, és tervezetten indulhat a versenyhétvége
Az utazás már az indulás előtt megtervezhető: az odautat előfoglalással, a visszautat pedig a helyszíni taxiponton biztosítják. Így a hangsúly valóban azon maradhat, amiért mindenki érkezik: a sebességen, az élményen és a futam különleges hangulatán.
3000 Ft kuponkedvezmény a versenyhétvégén
A versenyhétvégén a hivatalos taxipartner kedvezménnyel is készül a szurkolóknak: a 3000F1 kuponkód felhasználásával most 3000 Ft kedvezményt kaphatnak az appban a Hungaroringre tartó (kifelé irányuló) fuvarok végösszegéből.
Sajtókapcsolat
Kresmery Mariann
+36207772566